Látnivalók Pilzen

Látnivalók nevezetességek Pilzenben

Látnivalók Pilzen


Látnivalók Pilzen - A legfontosabb nevezetességek és látnivalók, amiket nem szabad kihagyni, ha Pilzenben járunk!

Pilzen – régi német nevén Pilsen – Csehország negyedik legnagyobb városa, 1295-ben alapította II. Vencel király, miután a közeli (ma Stary Plzenec néven ismert), eredeti település erősségétől mintegy tíz kilométerre jobb helyszínt jelölt ki a Nürnberg és Regensburg felé vezető, forgalmas kereskedelmi utak metszéspontjában. Huszita központ is volt, a városban nyomtatták 1468-ban az első cseh nyelvű könyvet, majd a 17. század legelején II. Rudolf császár egy évre a székhelyévé választotta. A 19. század ipari fejlődése a második legnagyobb várossá tette Prága után, és a mai napig itt működik a hazánkban is ismert Skoda több gyáregysége. A sörbarátok pedig természetesen az 1842-ben több sörfőző összefogásával, egy bajor mester irányításával megalapított Pilsner Urquell márkáról ismerhetik. Látnivalók Pilzen: A gótikus, reneszánsz és barokk belváros kiemelkedő látnivalója a Szent Bertalan-székesegyház, több kisebb-nagyobb városi palota, az egyik legnagyobb európai pincerendszer és kontinensünk második legnagyobb zsinagógája – a budapesti Dohány utcai után, amelyhez hasonlóan az itteni is mór stílusjegyekkel épült fel.  A Škoda Holding gépipari cégcsoport több vállalata működik a városban. Közülük legjelentősebbek az erőművi berendezéseket (gőzturbinákat, atomreaktorokat) gyártó Škoda Power a.s., a vasúti járműveket előállító Škoda Transportation s.r.o., a trolibuszokat készítő Škoda Electric s.r.o., valamint a vasúti járművek gyártásával foglalkozó ČKD Vagonka a.s. A mai Škoda Holding elődjét, a Škoda Műveket (Škodovy závody) 1869-ben alapította Emil Škoda cseh mérnök, miután megvásárolta a Waldstein család által létrehozott kis gépgyárat.

Sörgyár: 1840-ben az elkülönült sörfőzők egyesültek és modern sörgyárat alapítottak. 1842 óta védjegyként használják a Plzensky Prazdroj (németül: Pilsner Urquell) nevet. Máig is világhírű terméke a 12 fokos világos Pilsner Urquell és a 14–18 fokos barna Gambrinus sörök. A gyárnak fennmaradt a különösen díszes kapuzata.

Látnivalók Pilzen

Melyek Pilzen legnépszerűbb látnivalói?

Látnivalók Pilzen

Melyek Pilzen legnépszerűbb látnivalói?

Látnivalók Pilzen- A legfontosabb nevezetességek és látnivalók, amiket nem szabad kihagyni, ha Pilzenben járunk!

1842-ben Joseph Groll, a pilzeni sörgyár sörfőző mestere megalkotta a világ első aranyló "pilzeni" lágerét és ezzel örökre átírta a sör történelmét. Találmánya a világ legnépszerűbb sörfajtájává vált.A Pilsner Urquellt már több mint 175 éve készül ugyanabban a sörgyárban változatlan recept alapján, hagyományos eljárással. E világhírű cseh sört a gazdagon aranyló szín, és a friss, komlós illat jellemzi. Ízvilága különösen harmonikus: a komló kesernyés ízét mézre és dióra emlékeztető édesség ellensúlyozza, lágy malátaaromája hosszú ideig, üdítően érezteti hatását.

Látnivalók Pilzen

Melyek Pilzen legnépszerűbb látnivalói?

Látnivalók Pilzen

Melyek Pilzen legnépszerűbb látnivalói?


Látnivalók Csehországban


Látninavók Prága

Hagyományos illetve interaktív túráink, hajós városnézések alkalmával, bemutatjuk Prága látnivalóit és nevezetességeit.

LÁTNIVALÓK PRÁGA

Látninavók Brno

Rövid 2 órás, vagy akár 2 napos idegenvezetés Brnóban és környékén, a Punkva-barlang és a Macocha-szakadéknál.

LÁTNIVALÓK BRNO

Látninavók Cesky Krumlov

Cesky Krumlov és Ceské Budejovice nevezetességei akár 2 óra alatt, de egy egész napos gazdag program is megszervezhető.

LÁTNIVALÓK CESKY KRUMLOV

Látninavók Pilzen

Pilzen és a Pilsner Urquell sörgyár meglátogatása 6 órás program keretében, hogy a sörgyár semmi esetre sem maradjon ki.

LÁTNIVALÓK PILZEN

Látninavók Karlovy Vary

Karlovy Vary legfontosabb látnivalói, a Krsovice sörgyár és a Becherovka múzeum látogatásra 8 órás program keretében.

LÁTNIVALÓK KARLOVY VARY