Sörtúra Pilsenben


Sörkóstolóval és ételkóstolóval egybekötött sörtúrák idegenvezetések Pilsenben

Sörtúráink alkalmával, meglátogatjuk a legjobb helyi sörfőzdéket és sörözőket. Betekintést nyerhetünk a sörgyártás folyamatába, és sörkóstolóink segítségével megbizonyosodhatsz arról, a cseh sör egyedülállóan finom és a legjobbak közé tartozik. Sörkorcsolya kóstolók segítségével, nemcsak a sör szerelmeseinek lehet ez a fajta túra érdekes, de a gasztrológia kedvelőinek is. Miért tartozik a cseh sör a legfinomabbak és a legminőségibb sörök közé? Csehországban a sör irént megvan a tradíció, tisztelet, jó alapanyag és az úgynevezett bajor sörtisztasági törvénytől! Ennek értelmében sört csak malátából, komlóból, élesztőből és vízből lehet készíteni. Ezt az alapot követik a cseh kézműves sörfőzdék és sörgyárak.

 

Sörtalpaló Pilsen, 4 órás pilseni sörtúra

Fontos infókat kapni Prágáról, megnézni néhány fontos látnivalót és meglátogatni egy sörfőzdét 4 óra alatt egyáltalán nem lehetetlen. Belvárosi sétára hívunk minden sör kedvelőt és mindenkit aki eddig még nem tudja, hogy az. A sörfőzde meglátogatás után, ahol kb. 1,5 órát tartózkodunk (megnézzük egy bemutatót, megkóstolunk 3 féle helyben főzött sört, és elfogyasztjuk a sörkorcsolyánkat) utunkat egy könnyed belvárosi sétával folytatjuk, hogy megismerhessétek Pilsen legfontosabb látnivalóit.

 

Sörszlalom Pilsen, 5 órás pisleni sörtúra

Akik egy kicsit több időt tudnak szánni idegenvezetőnkkel folytatott városnézésre és sörfőzde látogatásra azokat egy 5 órás belvárosi sétára hívjuk ami keretében a sok látnivaló mellett már több sörfőzdét illetve patinánsabb sörözőt is meglátogatunk. Az első megálló valamely belvárosi sörfőzde egy bemutatóval ahol kb. 1,5 órát tartózkodunk (megnézzük egy bemutatót, megkóstolunk 3 féle helyben főzött sört, és elfogyasztjuk a sörkorcsolyánkat). Ezután kissebb séta következik kis városnézés egészen addig míg el nem érünk egy másik sörfőzdéhez ahova a sétától és a látnivalóktól kifáradva betérünk és hogy felfrissüljünk ugyancsak megkóstoljuk a helyben főzött sör remekeket (3 X 02 dl) amit a biztonság kedvéért ismételten egy sörkorcsolyával biztosítunk meg. A második sörfőzde látogatás után túránkat egy könnyed belvárosi sétával zárjuk és valahol a belvárosban könnyes búcsút egymástól.

 

Pilseni sörtúra legfontosabb részletei

  • A sörtúra időpontja

    Brnói sörtúra legfontosabb részletei A sörtúra időpontja A sörtúra időpontja bármikor lehet délelőtti délutáni vagy akár esti kezdéssel az év bármely napján. Amennyiben ünnepnapokon utaztok vagy hosszú hétvégére érkeztek Pilsenben ajánljuk minél hamarabb foglaljátok le az sörtúrát hogy biztosan legyen a kérésetekhez megfelelő sör szakértő.

    Kinek ajánljuk a sörtúrákat

    Minden korosztálynak és minden érdeklődési körnek egyaránt. Természetesen, a legoptimálisabb, ha már valaki valamilyen szinten sörkedvelő, és a sörkóstolók, örömet okoznak. A sörtúra alkohol mentes formában is kivitelezhető

    Milyen nyelveken érhető el az idegenvezetés

    Magyar, Angol Cseh

     

Maga az sörtúra

  • A nagy találkozás

    Minden sörtúrára való felkérés esetén, mindenkivel felvesszük a kapcsolatot, hogy az elvárások mellett a leehető legjobb találkozási pontot is megbeszéljük A találkozás egy előre megbeszélt helyen, lehet, mint például a szálláshely, városközpont, metró vagy villamos megálló.

    A program

    Rövid bemutatkozás után, a már előre leegyeztetett programot, röviden átbeszélve, esetleg kérésre változtatva rajta megkezdődig a várva várt sörtúra

    A sörfőzdék

    Brnóban rengeteg söröző, sörfőzde található. Ebből természtesen vannak jól bevált, bejáratott sörfőzdék, de, hogy éppen melyik sörfőzdébe tudunk elmenni azt csaka program ikialakítása és leszervezése után tudjuk visszaigazolni. A kiválasztott sörfőzdék ugyancsak függenek, a csapat programjától, és szállásuktól.

    A nagy búcsúzás

    Mikor a sörtúrának vége, eljön az idő a nagy búcsúzásnak. A sok elhangzott információ és megkóstolt sör és ételkülönlegességek, garantáltan egy életre szóló élményt nyújtott, amit már csak fel kell dolgozni. Hol máshol ha nem egy újjabb sörözőben. Kérésre szívesen segítünk olyan helyet találni amely biztosan megéri az árát.

     

     

Anyagiak

•Sörtalpaló 4 órás pilseni sörtúra 80 EUR + 15 EUR/fő

•Sörszlalom 5 órás pilseni sörtúra 100 EUR + 30 EUR/fő

Külön rendelhető:

•Éttermi helyfoglalás 15 EUR/fő Belvárosi étteremben bőséges vacsorával és egy korsó sörrel (a menü tartalmaz egy levest, egy cseh specialitást, desszertet és egy korsó sört)



Pilseni sörtúra rendelése


Neved:

Email címed:

Telefon számod:


Szeretnéd, hogy felvegyük veled a kapcsolatot telefonon:

Igen:
Nem:

Brnói sörtúra kiválasztása


Hányan lesztek


Message


Utazászservezők részére

Szükségetek van egy megbízható helyi kapcsolatra, aki segít kialakítani, megszervezni a programot, ismeri a szállásokat, éttermeket, sörgyárakat. Beszéli a cseh nyelvet? Több mint 10 éve van a pályán. Forduljatok hozzánk bizalommal, állandóan elérhetőek vagyunk.

További információ

Prágai csapatépítés cégeknek

Céges utak, csapatépítő utak, konferenciákra, szakmai gyakorlatra érkezőknek segítünk, nem csak szállásfoglalásban, hanem, fordításban, kiegészítő programok szervezésében, transzfer szolgáltatásban, belépőjegyek biztosításában és minden másban.

További információ

Iskolai kirándulás Prágába

Prágai osztálykirándulás ma már nem megvalósíthatatlan. Középiskoláknak, egyetemistáknak, kollégiumi sörtúrák szervezése, tanároknak tantestületi kirándulás szervezése. Szállások akár nagyon olcsón, kollégiumi szobákban.

További információ

Magyar elérhetőség

  • Telefon:
    (+420)-777-84-75-56
  • Email:
    info@pragaclub.hu
  • Levelezési cím:
    Černomořská 2,
  • 101 00 Praha 10
    Csehország