U Fleku söröző, Prága


Foglaljon helyet, prága legrébbi és legnagyobbik sörfőzdéjében, a legendás U Fleku-ban

Az U Fleků söröző a csehországi Prágában működő, több mint ötszáz éves, a város legrégebbi vendéglője. Közép-Európa egyetlen olyan sörfőzdéje is egyben, ahol fél évezrede szinte folyamatosan készítenek sört, hagyományos receptúra alapján.

A sörözőről szóló első írásos emlék 1499-ből származik, amikor Vít Skřemenec, egy malátacsíráztató tulajdonosa megvette a mai Kremencova utca 11. szám alatt található épületet. Ebben az időben, gombamód szaporodtak a sörfőzdék Csehországban és Prágában. Csak az U Fleku sörfőzde környékén több mint 20 másik kis családi sörfőzde volt található.

A létesítményt 1762-ben megvásárolta a Flekovsky család, innen ered a söröző mai neve. A sörfőzde étterem és söröző a Brtík család tulajdonában van, már 1905 óta. Eleinte, még többen is tulajdonolták a családból a sörfőzdét, de 1921-ben, Vaclav Brtník, aki 16 év sörmester volt az U Fleku-ban, felvásárolta a tulajdonjogokat egymagának.

A sörfőzdét 1949-ben államosították, de a rendszerválltás után a család visszakapta a sörfőzdét és jelenleg is ők üzemeltetik. 1991-ben ismét a korábbi tulajdonos Brtník család kezébe került. Az 1843 óta változatlan receptúra alapján helyben főzött 13 fokos, karamelles ízű, sehol máshol nem kapható kiváló fekete sör, a Flekovsky lezák.

Az U Fleků nyolc teremből áll, amelyek körbeveszik a nagy, 400 embert befogadó sörkertet. A létesítményben összesen 1200 vendég fér el egy időben. Leghíresebb terme az Akadémia, amely a 19. századi cseh kultúra kiemelkedő alakjainak találkozóhelye volt. Más helyiségek: Koffer, Lovagterem, Komlóskert, Vencel-terem, Kolbász, Nagyterem és Cseh terem. Az épületben egy sörgyártással foglalkozó múzeum is működik. A mini sörfőzde évente háromezer hektoliter 13 fokos barna sört állít elő. A sörgyártást az elmúlt ötszáz évben csak a harmincéves háború zavarta meg. Az U Fleků egyik utcáról különbejáratú termében – hagyományosan, kisebb megszakításokkal – kabaré is működik.

A sörfőzde alapjába véve elég kicsinek számít, mindössze 4 ember segítségével főzik a sört minden héten kedden. Éves szinten 250 000 liter sört főznek. Az összes sör amit főznek csak itt az U Felkuban kapható, csak itt árusítják, ugyanis a sör szüretlen, pasztörizáltalan, és ezért romlandó.

Naponta a vendégek átlagosan 1000 korsó sört isznak meg. 1990-ben egy nap több mint 10.000 korsó sört sikerült értékesíteni.Mindenkinek díjmentes asztalfoglalással segítünk az U felku hangulatának megismeréséhez.

 

 

 

Asztalfoglaláshoz, térképet és magyar nyelvű menüt is küldünk.

U Fleku, prágai sörfőzde

Eljött az idő az U Fleku sörözőhöz. A legutóbbi 6 évben nem igazén emelték az árakat, így manapság kiadni 59 CZK-t egy korsó sörért (igaz 4 decis), nem annyira megterhelő mint mondjuk 2010-ben. Hasonló a helyzet az étlappal is. Igazi finom cseh specialitásokat már 200 CZK alatt is kapunk, de a sült csülök is 250 CZK alatt van. Persze még most is sokan leszólják, hogy turistás hely, nem jó a kiszolgálás,...stb. Valóban a vendégek 90 százaléka itt turista, úgy mint a legtöbb belvárosi helyen, valóban a kiszolgálás néha lehetne barátságosabb is, de bizony Prágában, Csehországban vagyunk, itt a kiszolgálás mindenhol olyan amilyen. Amire viszont még most is figyelni kell. Nem szabad elfogadni az ajándéknak tűnő, Becherovkát vagy mézes pálinkát, mert az sokat emelhet a végső számlán. Érdemes ezt az elején jelezni, és utána békén hagynak a kínálgatással. Amit ajánlunk 2-3 korsó sör elfogyasztása, valami cseh étel specialitással. Így kb 400 CZK-ból, nagyon kellemes emlékekkel távozhatunk.

További részletekért, asztalfoglaláshoz, kérjük írjon a info@pragaclub.hu címre.


U Fleku, prágai sörfőzde

 

 


Hideg előételek:

150 g Ecetes hagymás, házi májas 89 Kč

100g Sörsajt 89 Kč

1 db Ecetes lében áztatott kolbász 89 Kč

1db Olajban áztatott Camembert sajt 89 Kč

100g Prágai sonka 139 Kč

100g Hideg tál, savanyú uborkával 149 Kč

100g Füstölt hús, tormával, savanyú uborkával 139 Kč

100 g Sajt tál 139 Kč

Levesek

0,25 l "U Fleků" burgonya leves 69 Kč

0,25 l Fokhagyma leves 69 Kč

0,25 l Napi ajánlat 69 Kč

Meleg előételek

100g Füstölt hús, tormával, savanyú uborkával

149 Kč 100g Sült kolbász, tormával, savanyú uborkával

149 Kč Saláták

200 g Káposzta saláta 69 Kč

200 g Vegyes zöldség saláta feta sajttal 89 Kč

300 g Görög saláta 159 Kč

Főételek

1/2 Kacsa, knédlivel, párolt káposztával 389 Kč

1/2 Csirke, főt burgonya 259 Kč

150 g "U Fleků", pörkölt, knédlivel 199 Kč

150 g Vadas (marhából), knédlivel 199 Kč

150 g Sült hús, knédlivel, párolt káposztával 199 Kč

150 g Füstölt hús, knédlivel, párolt káposztával 199 Kč

200g Sült kolbász, párolt káposztával, knédlivel 199 Kč

Specialitások

U Fleků" vegyes hústál (1/4 sült kacsa, 100 g sült malac hús, 50 g kolbász), fehér és vörös párolt káposzta, knédlivel 349 Kč

600 g Sült csülök 249 Kč

Desszertek

Almás rétes 59 Kč

Túrós szelet 59 Kč

Palacsinta gyümölccsel 129 Kč

Fagylalt pohár 79 Kč

Köretek

160 g Zsemle knédli 49 Kč

200 g Burgonyás knédli 49 Kč

200 g Szalonnás knédli 49 Kč

200 g Főt krumpli 49 Kč

4 db Burgonya fánk 49 Kč

150 g Vörös párolt káposzta 49 Kč

150 g Fehér párolt káposzta 49 Kč

Vegetáriánus étel

Turista menü:

 

• 4 cl Slivovice/Becherovka . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 79 Kč

• Prágai sonka, zöldséges körettel. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 69 Kč

• 150 g Tejszínes ‘’vadas’’ mártás, zsemleknédlivel

• 150 g Flekovský pörkölt, 1/2 zsemleknédlivel 1/2 szalonás knédlivel

• 150 g Sült disznó hús, párolt káposztával, 1/2 zsemleknédlivel 1/2 szalonás knédlivel

• 150 g Füstölt disznó hús, párolt káposztával, 1/2 zsemleknédlivel 1/2 szalonás knédlivel. . 199 Kč

• Almás rétes. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 59 Kč

• Kávé eszpresszó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 39 Kč

• Flekovské sör. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 59 Kč

Összesen……………………………………. 524Kč

 

 

• 4 cl Slivovice/Becherovka . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 79 Kč

• Házi fokhagyma leves. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 69 Kč

• Sült csülök, kürettel…………….249Kč

• Almás rétes. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 59 Kč

• Kávé eszpresszó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 39 Kč

• Flekovské sör. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 59 Kč

Összesen……………………………………. 554Kč

Érdekességek az U Fleku sörözőről: Az U Flekuban egy átlagos napon 1000 korsó sört szolgálnak fel. 1990-ben a Rolling Stones koncert napján viszont 10000 korsó sört szolgáltak fel a sörözőben összegyűlt rajongóknak. A helyben főzött 13 fokos, karamelles ízű, sehol máshol nem kapható, 4 decis korsókban kerül az asztalra. Itt semmilyen más sört nem lehet kapni!

 

 

 

 

 

 

 

Utazászservezők részére

Szükségetek van egy megbízható helyi kapcsolatra, aki segít kialakítani, megszervezni a programot, ismeri a szállásokat, éttermeket, sörgyárakat. Beszéli a cseh nyelvet? Több mint 10 éve van a pályán. Forduljatok hozzánk bizalommal, állandóan elérhetőek vagyunk.

További információ

Prágai csapatépítés cégeknek

Céges utak, csapatépítő jutalom utak, konferenciákra, kiállításokra, szakmai gyakorlatra érkezőknek segítünk, nem csak szállásfoglalásban, hanem, fordításban, kiegészítő programok szervezésében, transzfer szolgáltatásban, belépőjegyek biztosításában és minden másban.

További információ

Osztálykirándulás Prágába

Prágai osztálykirándulás nem megvalósíthatatlan.Egyetemistáknak, kollégiumi sörtúrák szervezése, tanároknak tantestületi kirándulás szervezése. Szállások akár nagyon olcsón, kollégiumi szobákban.

További információ

Magyar elérhetőség

  • Telefon:
    (+420)-777-84-75-56
  • Email:
    info@pragaclub.hu
  • Levelezési cím:
    Černomořská 2,
  • 101 00 Praha 10
    Csehország